Tv bekapcsolása után elkezdtem kapcsolgatni, mert egyik műsor érdekfeszítőbb, mint a másik. Kb 5 perc elteltével, miután háromszor végig mentem mind a 83 csatornán és ebből 52-n Tele Shop ment, megálltam egynél.
Főző műsor és Bodrogi Gyula bácsi kint a természetben, szabad tűzön, bográcsban főzött valami finom pörköltet.
Az is lehet, hogy vad volt, mert ugye nagy vadász hírében áll a Művész úr. Szinte nyelvemen éreztem az ízét, ahogy a vörös szaft bugyogott a bográcsban. Mámorító. Már majdnem kész volt, de ugye kell a Fő hozzávaló Gyula bácsi szerint, meg persze szerintem is.
Előkerült egy üveg vörösbor. Szépen kinyitotta, belekóstolt, nehogy romlott bor menjen az értékes ételbe, majd jól meglöttyintette a bográcsba.
– Na, így már jó, csak még nem tejesen. – mondta, majd előkerült egy pohár, megtöltötte és egy jót húzott belőle.
– Na így a jó, – mondta- mert ez elősegíti az emésztést.
Mintha férfitársaim tömkelegét látnám most bólogatni, hogy :
– Hát igen! Az öregnek mennyire igaza van, ezt így is kell csinálni, mert mit ér egy jó pörkölt egy igazi testes vörösbor nélkül, ha azt nem tehetjük bele a ……………………….. poharunkba és kóstolhatjuk meg, na meg persze egy kicsi kell a pöribe is.
De amúgy tényleg!
Sokat írnak arról, milyen pozitív hatásai vannak a vörösbornak.
A vörösbor jellemző antioxidánsai a polifenolok (flavonoid és nem flavonoid kémiai szerkezetű vegyületek), …. , elősegíti a generalizált atherosclerosis kialakulását ….. LDL elnevezésű lipoprotein oxidációját is gátolják.
Ezt mindenki érti?
Nem? Pedig olyan egyértelmű! Lassan egészségügyi kis szótárral ülök le elolvasni egy cikket.
És csökkenti a koleszterin szintet.
Na végre valami amit Én is értek.
Lefordítom.
Igyál vörös bort!!!
Soha nem értettem, mit kell flancolni, mert azon kívül aki írja, nem sokan értik. Nem azt mondtam, hogy senki, hanem nem sokan. Mielőtt ezer üzenetet kapok, hogy de hát mit nem értesz?
Az a lényeg, hogy az érfalakon gátolja a zsírlerakódást. Nem is akarom tovább feszegetni, ennyi Nekem bőven elég infó!
Ami tény, ha a gasztronómiában mérjük a világ közepét akkor az Franciaország. Ott ér össze minden selymesség, az íz, illat és harmónia és kreativitás az ételek terén.
Szeretnek enni az biztos, de mozogni annál kevesebbet, mégis a szív és érrendszeri betegségekben alul maradnak a többi hasonló falánk országokhoz képest.
Hogy miért?
A finom vörösboraik miatt. És itt megjegyzem, nem minden vörösbor vörösbor.
Azért, mert piros még nem biztos, hogy jó. Ahhoz, hogy ezeket a hatásokat kifejtse a szervezetben, oda kell figyelni, hogy minőségi legyen, ne a szomszéd kapualjban 5 perc alatt kavarják össze.
Keress meg egy kedves idős rokonodat, ismerősödet, na Ők biztos igazi bort adnak Neked. És persze a mi kis országunk bővelkedik nagyon sok borvidékkel, amiknek borai jobbnál jobbak.
Érdemes megkóstolni őket.
Persze, ebből most nem azt kell kivenni, hogy jaj de jó, ha otthon tespedek és nem mozgok, de iszom a vörösbort, akkor nem lesz bajom. De! Igen is tessék mozogni, mert az kell. És ha össze akarod kötni a kellemest a hasznossal, szervezz egy gyalogos bortúrát, ahol itt mozogsz is és vöröset is iszol.
Persze ez is csak kis mértékkel és itt nem a kocsmai mértékre gondolok:
Mérték a vödör és tartózkodás az asztal alatt, szóval ne vidd túlzásba napi egy két deci, ami még jó és megengedett Neked és a családi békédnek.
Van még egy jó tulajdonsága a vörösbornak.
Bátor lesz az ember tőle. Na nem az, amikor bátorra iszod magad és mindenkibe bele kötsz, még egy tankba is, mert Te azt mondod, hogy ezzel a Terminátorral még el tudsz bánni. Hidd el, nem!
Hanem amikor a gátlásaid és félelmeid felszabadulnak. Ez jól jött volna Bodrogi úrnak is az örök klasszikusban, mikor bemegy a gyógyszertárba óvszert venni és hát a félénksége és visszahúzódottsága elég kellemetlen helyzetbe hozta. Ha akkor ivott volna, az a színdarab is más lett volna.
: ))) Mennyire igaz,tényleg így kell főzni!!! És ez a videó a végén….de rég láttam. Köszi
Köszönjük a hozzá szólást,jó főzést : )