Tudatos Ottó 1. rész – A kis Ottó

– Sziasztok! Én vagyok… ja… ki is vagyok én? Bemutatkoznék, de nem is tudom hirtelen, milyen néven, mert annyit, de annyit ragasztottak már rám az idők folyamán, hogy nem tudom mi is az igazi nevem. Persze ezért csak magamat tudnám hibáztatni, de én soha nem hibáztatom magam! Az az igazság, hogy állandóan más és más formában mutatkozom előttetek.

Ülök a világ tetején, a onnan nézek ide-oda, erre-arra. Sok érdekes dolgok történnek a világegyetemben!

Vagy ráhasalok egy hófehér felhőre, onnan leslek benneteket, mit is csináltok éppen.

– Nézd, ott egy oroszlán! – mutat fel rám egy kislány.

Felnéz rám a mellette álló társa, néz gyanakvóan:

– Nem Évi, az nem oroszlán, hanem egy kis bárány!

Hát igen, így ragasztják rám a neveket.

Járom a világ hosszú-hosszú útjait. Figyelek, ahol tudok, ha kell segítek, tanácsokat adok, de ha hiszitek, hanem, közben én is sokat, nagyon sokat tanulok. Gyűjtöm a jókat, de begyűjtöm a rossz tapasztalatokat, mert ezekből is tudok jó dolgokat kihozni.

Rávilágítok a helytelen gondolatokra, cselekedetekre. Mert, ha hiszitek, ha nem belelátok, ám a ti fejetekbe is és ezzel, aki fogékony rá, és egyre többen vagytok, kiszűritek a helyes és követendő dolgokat.

——

Így hasaltam egyszer egy felhő tetején, kényelmesen elnyújtózva, kukucskáltam lefelé a Földre, amikor egy pici kisfiú felnézett rám, és kirántotta édesapja kezéből a kezét, felmutatott felém, és így kiáltott:

– Apa! Látod, ott a felhőn…  ül egy sárkány! Ugye látod?

Felnézett az apa, jól megnézett magának, egyenesen a szemeimbe tekintett :

– Tényleg, nahát, Ottókám, az valóban sárkány!

Nem tudom mi történt velem, de furcsa, belső forróság, bizsergés áradt szét bennem, itt a szívem közepében!

Attól a naptól kezdve sokat gondoltam rá. Majdnem minden nap felkerestem. Felkeltette a figyelmemet. Egyre többet és többet tudtam meg róla.

Az óvodában eleven volt, ugrált, futkosott, játszott a pajtásaival.

Szemében érdeklődés csillogott minden iránt. Percekig figyelte, kísérte tekintetével a földön futkosó hangyákat, bogarakat.

A kisfiú ettől a naptól kezdve – észrevettem – egyre többször, egyre sűrűbben nézett fel a felhőkre. Engem keresett.

Egyik nap sétálni voltak a parkban, mely tarka virágpompába volt öltözve, bokrokkal, fákkal teletűzdelve.

Az édesapja felfigyelt a fia viselkedésére:

– Ottókám! Meg kell kérdezzelek, azért tekingetsz az égre, a lassan úszó felhőkre, mert szeretnéd, ha újra látnád a sárkányt? – kérdezte tőle.

A kisfiú az apjára emelte csodálkozó szemeit:

– Hát lebuktam, észrevetted. Igen apa, jó lenne, ha újra látnám őt! Olyan hiányérzetem van. Nem furcsa ez? Nem nevetsz ki érte?

– Ugyan már, te kis Pockom! Miért is nevetnélek ki!? Tudod, én is szeretném újra látni, mert úgy érzem, itt van valahol közel hozzánk, figyel bennünket!

Nagyon jól érezték, mindig ott voltam velük. Volt, hogy megsimogattam a fiúcska selymes hajfürtjeit. Finoman, szellő sugallatával suttogtam a fülébe, hogy:

– Nézd, ott röppen egy kismadár.

Higgyétek el nekem, hogy rögtön felkapta a fejét, és szemében kimondhatatlan szeretettel követte a madár szárnycsapásait, ahogy könnyedén szelte a levegőt, egyre magasabbra és magasabbra.

– Apa, én is ilyen szabadnak érzem magam, mint az a fecske ott fenn a magasban! – jegyezte meg csendesen. – Úgy érzem, vele repülök.

Csodálattal nézett fiára az apa. Mindig meglepte szárnyaló és élénk fantáziája.

Átölelte a gyermeke vállát, magához szorította, megpuszilta a feje búbját:

– Igen kicsim, szabad vagy, mint az a madár.

Most értek haza nemrég, fáradt volt, de már alig várta,  hogy másnap reggel legyen, hogy újra menjenek a természetbe, ki a dombra, erdőbe, folyó mellé. igazából bárhova csak kint legyenek a szabadban.

– Apa, ugye holnap is elmegyünk kirándulni?

– Megyünk kicsim, persze, hogy elmegyünk. De most fürdés és be az ágyba, pihend ki magad!

Miután mindennel elkészült és bebújt az ágyba, még kérlelte az Apját:

– Apa, gyere, kérlek mesélj!- bújt a takaró alá Ottó.

Édesapja oda is ült az ágy szélére, és mesélni kezdett.

Az esti mese nem maradhatott el. Az Apa is élvezte a kisfiával töltött meseidőt.

– Mi lenne, ha ma mesélnék neked a cinkékről?

A kisfiú bólintott:

– Húúú, az jó lenne.

– Volt egyszer egy cinkepár. Készítettek maguknak egy kis fészket, amelyet majd a cinke mama tojásokkal tölt meg. – Kezdte a meséjét apa, amit gyermeke ámulattal hallgatott végig….

A mese végeztével Ottó csak ennyit mondott:

– Nagyon szép mese volt Apa! Köszönöm. – és már le is csukódott a szeme.

– Aludj jól és álmodj szépeket. – mondta Apa, s megpuszilta gyermeke homlokát – Jó éjt Kincsem…..

Másnap, korán reggel ébredés után Ottó, fürgén ugrott ki a jó puha ágyból. Csöppet sem bánta, hogy reggel lett! Sőt!

– Hurrá! – kiáltott ki az ablak előtt álló fán turbékoló vadgalamboknak. – Hurrá, kirándulni megyünk!

A galambok felnéztek rá, és a kisfiú biztos volt benne, hogy bólogatnak neki, és válaszoltak: – Gruuu, Gruuu…

Reggeli után el is indultak, de nem gyalog túrára mentek, hanem kerékpárra ültek. Mindkettőjük hátán elemózsiával, teli hátizsák volt. A tiszta ivóvíz sem maradt otthon.

Tekertek, tekertek, mígnem egy folyó partjához értek.

– No, itt megpihenünk egy kissé. – szállt le a bicikliről az apa.

Ottó is leugrott a kerékpárjáról, letette a fűre a hátizsákját, és már futott is a folyóhoz, melynek szép, tiszta, átlátszó vize csendesen folydogált a medrében.

Lankás volt a folyó partja. Csodálatos kövecskék, kavicsok szegélyezték. Csendes, gyönyörű táj vette körül. Pacsirták, fekete rigók trillája törte meg csak az idilli csendet. Csend és békesség! Micsoda nyugalom!

A kisfiú egészen a víz széléig futott.

– Apa, Apa! – kiáltott fel édesapjának, aki még mindig fenn állt a part tetején, és gyönyörködve, büszkén nézte a fiát, aki így tudott örülni a természet szépségének. Örült, hogy a kisfia ilyen nyitott mindenre, ami körül veszi.

– Nézd, Apa! Olyan tiszta a folyó vize, hogy lelátok a fenekéig!- Jé, halak is úszkálnak  a vízben! Gyere már légyszi! Milyen halak ezek? De fürgék, ó, hogy fickándoznak!

– Megyek már, megyek Ottókám!- sietett le a férfi a folyóhoz.

– Ezek, ha jó látom kis harcsák.

– Tényleg – mondta a fiúcska -, látom a bajuszukat, és a széles, lapos fejüket.

A másik pillanatban azonban már a kavicsokat nézegette, gyűjtögette.

– Ezt haza viszem – jelentette ki lelkesen -, elviszem holnap az iskolába, megmutatom Karcsinak. Szépek, ugye apa?

– Igen, de azok ám! Mennyi forma, mennyi szín! – mondta az Apa.  Összeszedett ő is pár darabot, a kisfiú kitárt tenyerébe tette.

– Szerintem a pajtásodnak is tetszeni fog.

Tovább sétáltak. Távolodtak a folyótól fel a virágos, tarka mezőre, kerülgették a zöld bokrokat. Egyik, másik virágzott, pompásan illatoztak.

De Ottó egy percre sem állt le és csak mondta és mondta tovább:

– Apa nézd, milyen gyönyörű lepke! Nézd, egyik virágról a másikra repked. Csodálatos!

– Ott meg figyeld Apa azt a virágba borult fát, méhek döngicsélnek körülötte. Egy egész raj.

– Milyen fa az? Olyan illatos a virága!

– Ottókám, kicsi fiam, az ott akácfa. A méhek gyűjtik a virágport, hogy …, – nem tudta befejezni a mondatot az apa, mert a gyermek közbeszólt:

– Hogy, mézet készítsenek belőle! Ezt már tudom, hiszen nagyon sokszor elmondtad már nekem! Nem felejtettem el!

Az apa csak büszkén mosolygott magában.

Te is szereted a mézet, ugye?

– Szeretem ám, de még mennyire! – mondta kisfiú. – Az nagyon egészséges!

Miután mindent megnéztek, visszasétáltak a biciklikhez, hátizsákokhoz. Leültek a selymes, zöld fűbe. Jóízűen elfogyasztották a szendvicsüket, jól meghúzták a kulacsaikból az éltető vizet. Mindketten hanyatt feküdtek. A férfi szeme pillanatok alatt lecsukódott. A kisfiú azonban nézte a tova tűnő bárányfelhőket. Hirtelen nagyra kerekedett a szeme, mert két felhő úszott az égen egymás mellett:

– Jé, az egyik az a sárkány, amelyiket a múltkor láttam – ámuldozott. Az a másik is sárkány, az meg szikrákat szór! Na hát!

Csak egy szempillantásig tartott az egész, mert hirtelen a két felhő összeért, mintha összeölelkeztek volna. Fürkészte az égen továbbra is mindaddig, míg az apukája felébredt  a kis szunyókálásából.

– Elnyomott az álom egy pillanatra.- ült fel Apa, majd felállt és egy jót nyújtózott.

– Apa, képzeld, láttam a sárkányt, de  volt vele egy másik sárkány is. Egy kicsi, és szikrákat szórt!- mondta a fiú.

Az apa együtt örült a fiával.

Lenéztem rájuk kikukucskálva a két felhő között. Összeráncoltam a homlokomat

– Milyen gyorsan szalad az idő – dörmögtem magamban – a kis óvodásból, hát iskolás lett.

Este fenn ültem a holdon, lábaimat lóbáltam. Körülöttem minden csillagon ott ültek a gyermekeim. Mind, mind más formát öltöttek: bárány, lovacska, oroszlán, cica, gólya, sárkány…, de sorolhatnám reggelig, akkor sem érnék a végére.

– Figyeljetek rám egy kicsit!- szóltam hozzájuk. – Szeretnék elbeszélgetni veletek egy kicsit.

Rám néztek nyomban, csak úgy csillogott a szemük. Ha az emberek most emelték a tekintetüket fel az égre, csodálkoztak, hogy milyen fényesen ragyognak fenn a csillagok.

– Hosszú ideje figyelek egy kicsi fiút lent a Földön. Még egyikőtöknek sem mutattam meg. Különleges gyermek. Kedves, figyelmes, érdeklődő. Arra gondoltam, hogy holnap valamelyikőtöket elviszem magammal. A kiválasztott kísérőmnek az lesz a feladata, hogy döntse el, miután egy napon át kíséri a kisfiú minden mozdulatait, beszédét, sőt a gondolatait is, hogy szeretne-e a barátja lenni egy életen át? Szeretném, ha ez a barátság erős lenne, szívből, szeretetből jöjjön. Folyton mellette legyen, segítsen neki eligazodni ebben a rohanó világban. Ha kell, vidítsa fel! Hallani szeretném vidám kacagását. Nem lesz könnyű feladat, de boldoggá fogja tenni bármelyikőtöket, akit választok.

Csend volt ott a csillagok között. Feszülten figyelt mindenki:

– Vajon ki lesz a kiválasztott?

Tekintetem végigjárattam rajtuk, nagy levegőt vettem, mélyen kifújtam úgy, hogy lenn a Földön az egyik ház ablaka csattanva becsukódott.

– Huzat van. – mondta a szobában egy férfi.

– Én téged választalak Tüzikém! Te alkalmas vagy erre a feladatra! Már látom, hogy amint meglát a kis Ottó, rögtön a szívébe zár!

Megörült a bébisárkány, nagyon megörült. Már többször elkísérte Atyját kisebb-nagyobb utakra, de még feladatot nem kapott soha.

Mókás vicces volt a kis sárkány. Állandóan mókán törte buksi fejét. Olyankor hapcizott és apró szikrákat szórt. Ezért is nevezték el Tüzinek.

Most a boldogságtól kezdett el tüsszögni, a szikrák villogtak a sötét égbolton.

– Figyeld – szólt a barátnőjével sétáló fiú -, nézz az égre! Mintha csillaghullás lenne, csak úgy szikrázik az egyik csillag!

– Gyönyörű, és nagyon érdekes! Ilyet még soha nem láttam. – mondta a lány.

Másnap, ahogy felébredt a Nap, el is indultam az én kis izgő-mozgó fiacskámmal. Türelmetlen volt, hapcizott most a nagy izgalomtól, csak úgy röpködtek körülötte a szikrák:

– Indulunk már Atyám? A Nap már magasan jár.

– Milyen izgága vagy Tüzikém – szóltam rá -, el kell indítsam előbb a testvéreidet is.

Felhőkbe burkoltuk magunkat, és a szél hátán lassan elindultunk. Hamarosan a csendesen folydogáló folyócska fölé értünk. Lepillantottam a magasból, és megláttam a fűben heverésző Ottót, aki egyenesen ránk nézett, szemében csodálkozást véltem felfedezni.

Felismert engem, biztos voltam benne.

-Tüzikém – szóltam a fiamhoz -, nézd ott az a kisfiú, akiről beszéltem, akit rád bízok, hogy légy a barátja, segíts neki, támogasd őt az élet útjait járni. Ha szomorú vidítsd fel, ha nehézsége támad az út során, és ha letérne a helyes útról, igazítsd vissza. Tudom ezt már tegnap este elmondtam, de ez, most már személyesen neked szól!

A kis sárkány majdnem lecsúszott a felhőről, olyan gyorsan fordult a jelzett irányba.

– Atyám! – kiáltott fel lelkesen, és úgy megfeledkezett magáról, hogy tüsszögni kezdett, de nagyon sokat, szórva a szikrákat közben. – Atyám, ezt a kisfiút máris a szívembe zártam! Alig várom, hogy odamehessek hozzá, hogy megismerkedhessek vele!

– Légy türelemmel, várj még egy kicsit, hamarosan lemehetsz hozzá!- azzal átöleltem és tova úsztunk az égen. – Azt hiszem meglátott minket. Gyere vissza, és kísérd ma egész nap, amerre jár.

– Úgy lesz. – válaszolt a bébi sárkány.

2019-12-06T16:10:00+00:00 december 6th, 2019|Gyerek Sarok|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet