A mai napon kiváltságos helyzetben voltam, amiért hálás vagyok minden kedves barátomnak, ismerősömnek és rokonomnak, akik lehetővé tették ezt nekem.

Az elmúlt időszakban mindenki ráérzett, és egymás rezgéseit felvéve folyamatosan megkerestek, hogy felajánlást tegyenek.

Nem kell nagy dolgokra gondolni….

Egyszerűen a már nem használt ruháikat ajánlották fel, hogy vigyem el a rászorultakhoz, hisz mindenki tudja a környezetemben, hogy én ebben szívesen veszek részt és segítek abban, hogy az ilyen és ehhez hasonló felajánlások jó helyre kerüljenek.

Nyakamba is vettem a környéket, és mire mindenhonnan összeszedtem a felajánlásokat meg is telt az autóm hátulja úgy, hogy még az ülések is le voltak hajtva. De ennek csak örültem, mert így nem üres kézzel megyek.

Aki ismer, az tudja, hogy van egy hajléktalan úr, akit korábban pártfogásomba vettem. Ő nevezetesen Ferenc úr és az ő befogadó szállója felé vettem az irányt Érden, hisz nem csak ő van, aki rászorul, hanem sajnos sokan mások is.

Már mondhatom azt, hogy szívesen látott „vendég” vagyok itt, hisz sokan ismernek és mindig hálásak, ha viszek valami felajánlást. Köszönöm itt a vezetőségnek és minden kedves dolgozónak, akik ilyenkor jó szívvel fogadnak és segédkeznek az adományok szétosztásában. És csak is büszkék lehetnek magukra amilyen hozzáállással foglalkoznak a rászorultakkal és arra, hogy mi mindent megtesznek és a jövőben tenni szeretnének, hogy jobb sorsra jussanak a náluk meglelhető emberek.

És, hogy miért is vagyok én hálás???

Most nagyon sok ruha volt, amit vittem…. cipők, blúzok, pólók, nadrágok stb… nagy részben női holmik.

Az a hála és öröm és boldogság, amit ott láttam és átéltem… leírhatatlan.

Hisz ezek az emberek csak az ilyen felajánlásból tudnak öltözködni és ilyenkor ezek kincsek. Többen jöttek és válogattak és az az ámulat és boldogság mikor egy-egy „kincsre” bukkantak.

Kinek a csillogós volt a zsánere kinek a pöttyös, volt, aki a fekete-fehérre esküszik, de olyan is volt, aki alig várta, hogy egy XXXL-es darab elő kerüljön, ami most sajnos tán kettő darab volt. De megígértem, ha találok ilyet, akkor eszembe fog jutni és csak neki fogok vinni. Szóval nagyon nagy volt az öröm, amikor egy-egy darab megfogta valakinek a szívét és szinte magához ölelve vitte, hogy ez már az övé… csak az övé és senki másé… neki is lehet ilyen…

Fantasztikus érzés volt ez látni és átélni. Nem kell alkalom, nem kell, hogy a szeretet ünnepe legyen, nem kell, hogy egy híresség mozgalmat indítson, nem kell, hogy a szegénység világnapja legyen…

Tudod, mi kell hozzá?

Egy szimpla szerda délelőtt, amikor van másfél órád és úgy gondolod, hogy most ezzel töltöd el az idődet és ezen kívül még szükség van nagyon jó emberekre…. ennyi, semmi másra nincs szükség.

Esküszöm, ez minden terápiát felülmúl… az a szétáradó boldogság, szeretet és öröm ami ilyenkor körül vesz. Csak is ajánlani tudom.

Biztosra veszem, hogy neked is van pár ismerősöd, aki nem tudja hova tenni a nem használt ruháit. Kérd el tőlük, és egyik nap, amikor ráérsz, keress egy helyet, ahol ezt oda adhatod…. meglátod, te mit fogsz kapni.

Vagy fogjatok össze ketten, hárman és együtt is mehettek, még egy jó kis program is lehet, utána meg beültök valahova egy jó kis kávéra és megbeszélhetitek, hogy kinek milyen érzéssel töltötte fel a napját.

Egy jó tanács… amit én is most tudtam meg.

Nagyon hálásak a sok felajánlásért, amit kapnak az ilyen helyek, de amire a legnagyobb szükség van az a cipő, hisz lehet, hogy TE már nem használod, mert elkopott és kidobod, de hidd el sajnos vannak olyan hölgyek, urak, nénik, bácsik, akik azt, amit te kidobsz, még vagy két évig használják, mert nincs más.

Ne dobd ki!!!

Valakinek az még nagy kincs lehet, sokkal rosszabb lábbelikben mászkálnak, mint amit mi már nem húzunk fel.

A másik, ami óriási kincs egy ilyen embernek az a fehérnemű… itt szintén hasonló a helyzet. Ami neked már nem használható, de még nyilván nem szakadt szét, de azért, mert régi, kopott, kifakult… Kérlek, ne dobd ki. Mosd ki, nekik ilyen sincs….

Ezek, amiből a legkevesebb felajánlás van és a legnagyobb szükség van.

Ha elolvastad ezt, kérlek, oszd meg.

Nem azért mert magamutogató vagyok, hanem azért, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy adni nem csak karácsonykor lehet, hisz az év 365 napból és 6 órából áll. Hanem, azért hogy mások is lássák, hogy ennyiből tart az egész, hogy boldogságot okozzanak másoknak és hatalmas örömöt okozzanak saját maguknak.
Ha megkerestek privátban, és ha módomban áll, akkor segíthetek akár a felajánlásokban is, hogy és milyen módon lehet továbbítani. De biztosra veszem, hogy a lakhelyed közelében is van hasonló szálló.

Kívánom mindenkinek, hogy legyen olyan csodálatos napja, mint az enyém volt akkor, hisz ez egy korábbi felajánlás története amit szerettem volna elmesélni nektek.

Puszi, Pacsi mindenkinek

Írta: Pankovics Jenő