Csoda márpedig létezik

Ismét sikerült örömet szerezni egy családnak, amiért nagyon hálás vagyok kedves K. Juditnak, aki egy csupa szív ember, mert nemrég megkeresett, hogy lenne egy használaton kívüli mosógépe.

Azt nem mondom, hogy már másnap megvolt a gazdája, mikor szólt nekem, de türelemmel megvárta, míg én is oda jutottam, hogy megtaláljam a megfelelő helyet neki.

Az Érd és környéke – Rászorulók megsegítése Facebook csoportnak vezetőjétől, Jutkától kértem segítséget, hogy kinek is tudnánk felajánlani. Aki készségesen állt a rendelkezésemre és rövid időn belül el is indított egy felhívást.

Miután a gépezet beindult már nem is kellet sokat várni, hisz onnan már csak egy nap volt és egy kedves családnak sikerült is örömet szereznünk.

Az édesanya otthon van két kisgyerekkel és ezen kívül még van kettő 10 évnél idősebb gyermek is. A kicsiket sajnos nem könnyű beadni bölcsödébe, mert elég hosszú a várólista és mire sorra kerülnének, addigra már óvodába mennek. Ezért az anyuka nem tud elmenni dolgozni és otthon vezeti a háztartást. Azért az szerencse, hogy az édesapa tud dolgozni, de egy fizetésből megélni nem könnyű…

Pont elmondták, hogy a legjobb alkalomkor jött ez a lehetőség nekik, hogy ingyen hozzájuthatnak egy mosógéphez, hisz az övék már elkezdett rázni és így életveszélyessé vált és nem merik használni nehogy valamelyik gyermeknek baja essék. De ennyi gyermek mellett szinte minden nap mosni kell.

Nagyon hálásak a felajánlásért!

Én is köszönöm mindenkinek a segítséget, hogy mielőbb jó helyre került a mosógép és persze Juditnak a felajánlást

Hisz tudod? Csoda már pedig létezik…..

Ez egy korábbi felajánlás csodálatos története, de gondoltam itt is megosztom veletek.

Legyen olyan csodás napod, mint nekem mikor láttam az örömöt a család arcán!

Írta: Pankovics Jenő

2020-02-23T11:41:40+00:00 február 23rd, 2020|Egyéb|0 hozzászólás

Hagyj üzenetet