Az elmúlt időszakban többen is megkerestek egy olyan problémával, ami a mai világunkban már-már lassan mindennapos állapottá nőtte ki magát, sőt, elég sokatok életében.  Nehéz elképzelni azt, hogy minek a hatására lehet ez, hogy ilyen szintű hangulat van úrrá nagyon sok emberen.

És lehet, hogy rajtad is.

Mik lehetnek ezek a dolgok, amik kihozzák ezt belőled? Mi lehet a háttérben?

Talán a felgyorsult világ teszi ezt veled?  Egyszerűen már nem foglalkozol a másikkal, de persze emellett veled sem foglalkoznak? Csak a számítógép mögött ülsz, és elbújsz mindenféle személyes kommunikációtól, és félsz az emberi kapcsolatoktól? Nem kapod meg ugyanazokat az értékeket/érzéseket, amiket korábban, pedig nagyon vágysz rá?

Nem tudom elképzelni sem, de tényleg azt, hogy most mi a fene lehet az ami… ami… ami… által ez az egész kijött mindenkin, vagy legalább is jó páratokon.

Ugye most miről is beszélgetünk?

Szerintem mindenki tudja ez a: pánik, sőt a PÁNIK – csupa nagybetűvel, hisz néha, mit néha elég sokszor ezt érzed, hogy ordítani tudnál annyira benne vagy és nem érted mi zajlik le benned.

Nagyon sokan írjátok nekem, hogy a szorongással kapcsolatban tudok e segíteni?

Oké, persze, de mit is értesz szorongás alatt? Majd jönnek a mélyebb beszélgetések és szépen kinyílnak a kapuk. Itt nem csak egyszerű szorongásról van szó. Itt már a mindennapi élet fekete foltja, ami folyamatosan veled van, és nem tudsz szabadulni tőle, olyan, mint a lelkiismeretfurdalás, vagy egy makacs olajfolt a nadrágon.

Ott kezdődik, hogy felkelsz és el kezded használni az elméd, saját magadat hergeled, de ez nem elég, ráteszel még egy lapáttal, és óránként méred a vérnyomásod. Király, figyeled, hogy most éppen milyen állapotban van és mennyit mutat, még az is megfordul a fejedben, hogy biztos azért mutat ennyit, mert az elem merülőben van, és nem jól mér.

Na de mi jöhet még? Óóóóó igen!

A következő, hogy egyszerűen nem mersz elindulni az utcán, mert attól félsz, előre félsz, már a dolgoktól, hogy mi lesz, hogyha te kilépsz az ajtón az utcára.

Oké, te már vagy olyan bátor és a küszöböt átlépted. Szuper vagy, hisz ez már egy siker. De még jön a következő akadály. Úgy hívják BMV, azaz busz, metró, villamos, már akkor érzed, hogy szorít a torkod, ha csak rágondolsz, hogy mennyien vannak fent a járművön.

De ha már az egész napon végre túl vagy, akkor még jön az este, az éjszaka, és már előre megint azon pörög az agyad, hogy bakker, megint nem fogok tudni aludni, és hogy miért zakatol így a mellkasom és hogy…

És másnap kezdődik minden előröl, mint egy mókuskerék.

Gondolom megszámlálhatatlan helyen voltál már a tünetekkel, de szerencsére mindenhol negatív eredménnyel mentél haza. De ez persze téged nem nyugtatott meg, ezért kerestél másik dokit, aki ugyanazokat vizsgálta meg, és ugyanúgy nem talált semmit. Ez megint csak jó hír. És ezt jól is csináltad, hisz minden lehetséges tünetet ki kell zárni.

De könyörögsz a sorsnak, hogy valaki mondja már meg, hogy mifene ez??

Őszinte leszek veled. Rohadtul megértem azt, amiben benne vagy!

Tudod miért? Mert én is ilyen voltam!

Igen! Sok-sok évvel ezelőtt ugyanezekkel a tünetekkel éltem együtt.

Paráztam minden pirulától, amit felírtak nekem, nem mertem kimenni az utcára, hanem az otthon melegébe burkolództam, ami akkor így utólag nem is volt annyira az otthon melege, inkább egy bástyákkal körülvett erődítmény, ahova nem tudott senki behatolni csak a saját elmém. Aki tegyük hozzá, nem mindig támogatott, hanem inkább a frászt hozta rám.

És a jó barátom volt a vérnyomásmérő is abban az időben. Bár a barátomtól nem azt várnám, hogy feszültséget okozzon nekem, de ő így tett. Na és akkor ne is beszéljünk arról, hogy nekem is mennem kellett melózni… Budapesten éltem akkor… ÁÁÁÁÁ!!!!

Kész szenvedés volt és ideg. Képzeld el, mind ezt férfi létemre éltem meg, még a társadalom nyomása is a fejemen volt, mert, hogy egy férfi ne legyen már puhány. De könyörgöm, nem tehettem róla.

Szóval, igen tudom miről beszélsz. És ezt csak az fogja megérteni, aki átment ezen!

De mikor bennem is kezdett tudatosulni, hogy ez belülről fakad, akkor indult el a változás nálam. Na, nem ám egyik pillanatról a másikra. De már bennem volt a tudat, hogy mi ez és innen már csak előre vezetett az út. Úgyhogy köszönöm a sorsnak, hogy akkor ott seggbe rúgott, és ezzel kibillentett az egyensúlyomból és pofára estetett.

Hogy miért volt jó pofára esni?

Mert utána felkeltem, mint a kisgyerek, aki most kezd el járni, és elkezdhettem újragondolni a következő lépésemet, hogy jobban legyek és változtassak az eddigi életemen. Sikeresen megtaláltam az utam a változás felé, és mikor folyamatosan jöttek a sikerek, hogy már egy órája nem foglalkoztam a pánikkal, húúú már kettő, már fél nap, már csak este jut eszembe. A végén elfeledtem és fel sem tűnt, hogy valaha benne voltam.

Követtem a szívem útját, mert hittem benne.

Igenis felfogtam azt, hogy szükségem van egy jó terapeutára, aki a javamat akarja és fontos volt, hogy a szervezetem lehasznált energiáit is pótoljam, mert ugye a kocsi sem megy üzemanyag nélkül. Odafigyeltem a táplálkozásomra és, hogy minőségi időt töltsek saját magammal, és hogy támogassam magam. Hisz belőlem csak egy van és biztosra veszem, ha nem lennék, lenne pár ember, akinek hiányoznék.

Bizony, bizony!

Ezen nincs mit szégyelleni, a múlt az múlt, és én inkább büszke vagyok azért, amit elértem, mert most ott tartok, hogy nyugodtan tudok erről neked beszélni, és megoszthatom tapasztalataimat veled, és ha kéred, akkor segítek és elmondom, hogy nekem mi illetve ki segített. A többi rajtad múlik, hogy vagy-e elég bátor, ahhoz hogy segítséget merj kérni.

A legfontosabb, hogy szeresd magad és bízz magadban.

Hisz meg lehet csinálni, csak még eddig nem volt olyan, aki elmondta volna a frankót neked. De az is lehet, hogy elmondták már számtalanszor, csak nem érezted magadénak a sztorit és hiteltelen volt számodra.

Gondolkozz el ezen és a következő lépés már csak rajtad múlik.

Lehet, hogy kicsit durván, vagy nyersen van fogalmazva, amit leírtam, de őszintén… és tedd a kezed a szívedre. Nem így van???

Puszi, Pacsi mindenkinek

Írta: Pankovics Jenő