Bio Bea 2018-08-21T15:20:32+00:00

Project Description

Bea Kiskunhalason született és tanulmányai után hamarosan külföldön kezdett dolgozni felszolgálóként neves luxus hotelekben és Michelin csillagos éttermekben.

A vendéglátás hamar nyomokat hagyott az egészségeben, így 2001-ben kapcsolatba került egy reiki tanárral, akinél el is végezte az első két tanfolyamot.

Ezután reflexológiát tanult, majd folyamatosan bővítette tudását különböző workshopokon és tanfolyamokon.

Mindezt a vendéglátás mellett, ahol sikeresen építette nemzetközi kapcsolatait.

2008-ban Spanyolországban telepedett le, ahol rövid időn belül a sok tovább képzés után Ájurvéda masszázs és reiki terapeutaként, majd 2010-től immáron főállásban először otthonról, majd későbbiekben a saját magán rendelőjéből kezdett dolgozni.

Rövid időn belül sikeres és elismert terapeutaként Londonba is felkérést kapott ahol azóta is rendszeresen, vendég terapeutaként egy neves Wellness központban folyamatosan bővülő klientúráját kezeli.

Bea rendszeresen látogat hazánkba is Magyarországra, elsősorban Kiskunhalasra és Szegedre szintén folyamatosan bővülő klientúrájához.

2017-től Bea és partnere elvonulásokat is szervez és vezet több helyen Európában.

Bea folyamatosan képezi magát holisztikus gyógyászaton belül több területen is, így klienseinek személyre szabott és egyéni kezelésekkel teszi minőségibbé az életét.

Bea 2108-tol az Ayulink/DR.Prerak Shah európai képviselőjévé is vált, így adja át a világnak az Ájurvéda csodálatos tudományát!

Bea álma világszerte több egymást segítő kis csoportot és elvonuló helyet létrehozni és folyamatosan segíteni őket a fejlődésben.

Mivel Bea ötvöz több technikát, és több szemszögből vizsgál meg minden esetet, így minden kezelés egyedi és személyre szabott.

Gyermekeknek nagyon hatásos az Ájurvédikus masszázs a kiegyensúlyozottságban és a megfelelő növekedésben, hiszen az olajok kiegyensúlyozzák az úgynevezett Doshakat, illetve a gyengéd érintés és a szeretet energia átadása megnyugtatja a gyermekeket.

Ingás sorstisztítással pedig az akár előző életből hozott negatív berögződéseket fájdalommentesen ki lehet tisztítani.

Bea egyedi energetikai kezelései nagyon pozitív visszajelzéseket kapott várandós anyukáktól, ahol sok kétség és félelem felmerülhet a változásoktól, segíti a félelmek elengedését, feldolgozását, illetve harmonizálja a leendő anyukát a babával. Ezt egy könnyű  olajos masszázs követheti, mely ápolja és regenerálja a testet és a lelket egyaránt!

Sportolóknak kitűnő masszázskombinációkat és egészséges étrendet, illetve mentális felkészülést biztosít a különböző technikák ötvözése, mellyel fantasztikus sikereket ért el Bea hivatásos sportolóknál is.

Horváth Beáta - Bio Bea 

Ayurveda Életmód tanácsadó es masszázs oktató, Intuitív energia-gyógyász, spirituális gyógyító, tudatosságra ébresztő terapeuta

Centro Comercial Contur

29604 Elviria, (Spanyolország)  és Kiskunhalas

Telefonszám: 0034 672 154 044

info@biobea.com

Hagyj üzenetet