Project Description

Kőszegi Zsuzsanna – kineziológus
Célom, hogy a hozzám forduló emberekből kihozzam a bennük lévő belső erőforrásokat és rávilágítsak arra, hogy minden helyzetben megvan a választás lehetősége.
Tudom és tapasztalom, hogy a tudatalattiban lévő érzelmeink azok, melyek az életünket – a gondolatainkon, döntéseinken és cselekedeteinken keresztül – irányítják.
A test-lélek-szellem hármasságának helyreállításával tudunk egy egységes, összhangban lévő, kiteljesedett életet élni.
A hozzám forduló személyeknek segítek az önismeret fejlődésében, személyiségfejlődésben az életminőségük javításában.
Munkám során tartok egyéni konzultációkat, csoportos foglalkozásokat és képzéseket, tanfolyamokat.
2004-2005 között az Egészségügyi Továbbképző Intézetben (ETI/GYEMSZI) egészségügy és természetgyógyász modulokból tettem sikeres vizsgát. 2006-ban kineziológiából szakvizsgáztam kiváló érdemjeggyel. A kineziológiának két ágát tanultam (One Brain, Transzgenerációs Epigenetikus Kineziológia). Államilag elismert kineziológus, kineziológia két ágának oktatója vagyok, illetve a Károli Gáspár Református Egyetemen keretein belül képi kifejezéspszichológiai szaktanácsadó szakos diplomát szereztem.
Gyermekeknek
A gyerekek személyisége kb. 6-7 éves korukra alakul ki.
Eddig az időszakig a szülői minták azok, amik nagy szerepet játszanak, mindaz, amit lemásol a szülők viselkedéséből, amik rögzülnek hitrendszerek szintjén.
Fontosnak tartom, hogy ebben az időszakban a szülőkön keresztül kineziológiai kezelésben részesüljenek a gyermekek.
8-9 éves kortól pedig már önálló stresszkezelési, önismereti, érzelemkifejezési technikákat sajátítsanak el és lehetőségük legyen arra, hogy megtanulják az érzelmeiket kifejezni és kezelni.
Sportolóknak
A sportteljesítményhez, versenyhez kapcsolódó stressz esetén nagy segítséget nyújt a kineziológia.
A múltban történt sporttal kapcsolatos negatív tapasztalatok, valamint a gátló hitrendszerek megváltoztatása, jövőbeni célokat akadályozó tényezők oldásában segít.
Kismamáknak
Kineziológia segít abban, hogy az anyasággal, női szerepekkel kapcsolatos családi generációs minták, valamint a külvilág elvárásai által felállított mintákra ránézzünk és oldjuk ezeket.
Fontosnak tartom, hogy a kismama bármilyen stressze, akár ez az anyasággal kapcsolatos vagy önmagával, de az élet bármely területéről is legyen szó oldódni tudjon.
Hiszen, ha ő kiegyensúlyozott, akkor a gyermeke(i), családja is kiegyensúlyozott. A magzat pontosan átéli mindazt, ami az édesanyjával történik a várandósság kilenc hónapja alatt.
Az anya stressz-hormonjai az ő vérkeringésébe is bekerülnek, de ennél többről van szó: a baba nagyon jól hallja, „tudja”, ha tetszik „pszi –szűrőin érzékeli” ami odakint történik, és ami meglepő: érti is, mivel teljességgel az anya lelkiállapotára van hangolódva.
Ugyanakkor nem csak magzati korban, hanem szülés után a kisbaba, majd később nagyobb gyermek is teljesen átérzi, átveszi az Édesanya érzéseit.
Elérhetőségeim
Cím: Bp., 1106 Váltó utca
Telefonszám: 06 70 607 1715
E-mail cím: info@naturterapia.hu
Végzettségem
- 2016 Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsésztudományi Kar, Pszichológiai Intézet, képi kifejezéspszichológiai szaktanácsadó diploma
- 2014 Kineziológia haladó oktató Three In One Concepts
- 2013 TEK alap oktató
- 2012 Tek-Coach tanácsadó
- 2011 Kineziológia alap oktató Three In One Concepts
- 2008 Gyermek kineziológia oktató
- 2008 Diapozitív metódus
- 2007 Bach-virágterápia tanácsadó képzés
- 2006 Kineziológus szakvizsga
- 2004 Természetgyógyászati modul vizsga
- 2004 Egészségügyi modul vizsga
- 2001 Rendőrtiszti Főiskola közrendvédelmi szak közrendvédelmi tiszt diploma
Szakmai tapasztalat
- 2016 képi kifejezéspszichológiai szaktanácsadó
- 2014 Kineziológia haladó oktató Three In One Concepts
- 2013 TEK alap oktató
- 2012 Tek-Coach tanácsadó
- 2011 Kineziológia alap oktató Three In One Concepts
- 2008 Gyermek kineziológia oktató
- 2008 Diapozitív metódus
- 2007 Bach-virágterápia tanácsadó
- 2006 Kineziológus
- 2011 Bach-virágterápia oktató
Amiket gyerekkorban belénk kódoltak
Biztos Te is hallottad már, hogy teljesen olyan vagy, mint [...]
Van rá más megoldás is
Tapasztaltad már otthon azt a mondatot, hogy ezt az apád [...]
Szeretnél egy kis plusz önbizalmat???
Vannak olyan napok, amikor úgy érzed, hogy mindenki téged néz. [...]
Az akadályok leküzdhetők
Az életedben felmerülő akadályokra, te hogy tekintesz??? Egyszerűen átugrod, vagy [...]
Ami a magzatra kihat, és nem is gondoltál rá
Egy gyermek születése a családban az egy csodával ér fel. [...]
Stressz, feszültség, nyugtalanság gyermekeinknél 4. rész
Független az iskolai stressz, tőlem független a sok lecke, tőlem [...]
Hagyj üzenetet
You must be logged in to post a comment.